India 2010

Egy kicsit disszonáns rohanással készülni a békére. Fehér ruhák beszerzése, oltások, biztosítás, vízum, átadás a munkahelyen.
Aztán az aggodalmaim. Mert hogy őszinte legyek, voltak. Félelem az ismeretlentől. Nem is igazán attól, ami az ottani világban vár, hanem hogy szembe fogok nézni saját magammal.
Aztán egyszer csak elkezdődött.

Ferihegyen összeverődik a társaság, szimpatikusak. Izgatottság, egy-két „persze hogy vigyázok magamra”-telefon. Budapest-Isztambul. Majd Isztambulban 2 óra helyett 7 óra várakozás – legalább volt alkalmunk megismerni a csoportot. Isztambul-Delhi járat. A tenyerén hordoz az élet, a 8 órás éjszakai repüléshez 3 székem van, aludtam mint a tej reggelig. Egyébként finom a menü, külön vega vacsorát kaptunk.

Leszálltunk Delhiben. Még sose tettem ki a lábam a kontinensről ezelőtt. Valóban ideje volt már. A kezdeti sokkok napja volt az a hétfő.

Az emberek elsőre nagyon furák. A kosz. A busz, amivel mentünk tovább. A hangzavar. A furcsa szagok. A folyamatos dudálás. És a közlekedési morál, ami egyszerűen mindent visz. Úgy vannak vele, hogy ha meg kell történnie a balesetnek, úgyis megtörténik. Ha nem kell, hát úgyse fog. És ennek jegyében olyan éles helyzetekbe mennek bele percenként, amitől itthon szerintem 2 napig csak hebegni tudnék. Persze kátyúk is vannak. És dugók is. A buszozás élménye kb ahhoz hasonlítható, mintha beraknánk magunkat egy ipari mosógépbe és centrifugázásra állítanánk. 2 óra buszozás elteltével nagy nehezen találtunk egy táblát: Delhi 39. Igen kérem, 2 óra alatt 39 km-t tettünk meg. Mosógépben. Innen már egészen szép a 220 km 8 óra alatt.

Csodaszép parkban álltunk meg ebéd/vacsorázni. A parkban egy tábla, íme:

(a kép lopott, köszönöm Laci!)

Még kicsit bizalmatlanul rendelek, fogalmam sincs mi micsoda, mit szabad enni, mit nem.

(Ez később csak annyiban változott, hogy már nem zavart, hogy nem tudom mit eszem.)

Az első két hétben a Szvámi Ráma Szadhaka Grama asram az otthonunk. Röviden SRSG. Csodaszép hely.

Vacsoraidő után érkezünk az asramba. Ennek ellenére hagytak nekünk, tárt karokkal vártak.

Az étkezőben nem sok a szék (nulla). Alacsony asztalok, földön ülünk. Fémtálcáról eszünk. Mindenki maga mosogat. Ez eddig teljesen rendben van. Viszont olyan nagyon finom ételeket kaptunk már első nap, hogy már akkor tudtam, itt gondok lesznek. Oké hogy csendet gyakorlunk majd, de hogy én ilyen ételek mellett böjtöt nem tudok, az tuti. Persze se hús, se tojás, naná. Ízes, pont jól fűszerezett ételek, friss naan, és az asram tehenészetéből szerzett tej. Abszolút bio. Elképesztő.

Kongatásra ébredtem fél 5-kor. Reggeli ima, majd hatha jóga óra.

Ez a nap még az átállásé, csoportosan kimegyünk a városba. Riksával, persze. Újabb sokkhullám érkezik. Nagyon néznek, szőke vagyok és borzasztóan fehér a bőröm, ennyi. Keskeny a híd. Mindkettő. Gyalogoshidak, de átmegy rajtuk minden és mindenki egyszerre: tömeg, motor, tehén, mi. És persze a majmok, akik inkább a hidak urai. A gyanútlan turistától egy pillanat alatt elszedik az ételt, felszaladnak a híd tetejére, komótosan kibontják és falatoznak. Megint sokk: a Gangesz-parton kolduló kislányok árulják a pálmalevél-kosárkákat. Az egyikőjük kb 5 éves, de több fájdalomról árulkodik a szeme, mint nekem majd’ 30 alatt. A nagy tülekedésben kiborítom az egyik ilyen kosárkát. Rég nem szégyelltem magam ennyire.

Lóg egy tábla a nyakamban, rajta: „Silence”. Nagyon szépen, egy mantrát együtt hangosan, majd magunkban folytatva kezdődött a csend. Végre senki nem szól hozzám. Végre-végre.

Köszönés és megköszönés: a szívedhez teszed a kezed és meghajtod a fejed.

Mennek az előadások, „órák”. Figyelünk, tanulunk.

Délelőtt tűzszertartás. Ebéd után Emésztési légzés (igen, ilyen óra. 30 perc. Kötelezővé tenném.), majd Kontemplatív séta. Tanulunk lassan, légzésszinkronnal, abszolút világbékében sétálni. Ezt a technikát Szvámi Ráma a tibeti szerzetesektől hozta.

Hatha órán tanulunk ülni, lélegezni.

Dühös vagyok. Hagyom. Megvizsgálom, kitalálom, hogy miért is. Még jobban megvizsgálom. Rájövök az okára. Feloldódik. Megnyugszom.

Pranayamát tanulunk. Pranaforrás lehet nemcsak az étel, ital, levegő és a napsütés, hanem a pozitív gondolatok. És persze az is, ha együtt ülünk a mesterekkel.

Csodálatos tanítóink vannak. Még egy tanítás, ami nagyon tetszett. Reggel, mielőtt felkelsz, vizsgáld meg, hogy melyik orrjárat az aktív, és azzal a lábaddal érintsd először a földet. :)

A csend a barátunk. Többek között azért is, mert nem lehet összeveszni senkivel.

És jönnek föl az érzések. Megvizsgálom, feloldódik. Jön a következő.

Reggelente nagyon fázom. De mire a reggelire kerül a sor, már minden oké. Dél körül pedig hétágra süt a nap, olykor 25 fokig is felmelegszik. Olyan mintha 3-4 évszakot járnánk be egy nap alatt.

Nagyon jó könyvesbolt van az asramban. Jóga alapművek, amit otthon alig lehet kapni. Angolul, igazán baráti áron. (Ennek az lett a vége, hogy 5 kg könyvet és CD-t hoztam haza legnagyobb boldogságban.)

Megint haragszom. Megvizsgálom. Alakul. És feltör a humor, már annyira vártuk!

Nameg egy kis étcsoki.

♪ Elindult egy szám a fejemben: Depeche Mode: Enjoy the silence.

Egy, pontosabban kettő problémám kezd lenni a Silence-szel.

1. nem tudom megkérdezni, hogy mit eszünk – továbbra is minden istenifinom.
2. a hüje poénjaimat meg kell tartanom magamnak...

Van egy kis zűr még mindig a fejemben. Figyelem a légzésem.

Az asramban minden nyugis, békés. Mégis minden szépen halad a maga útján.

Pár nap alatt felépült egy sátor. Hosszú cölöpökből, kötelekkel, teljesen kézi erővel. Egyetlen hangos szót nem hallottam miközben csinálták. És néha úgy tűnt, mintha hozzá nem értők csinálnák. Ma megnéztem közelről. Nagyon precíz munka. Persze csupa természetes anyag. Jó lett volna egy 24 órás kamera…

Vagy melegszik az idő, vagy kezdek hozzászokni a reggeli hideghez.

Kezdem unni a saját társaságomat. Viszont nagyon érdekes, ahogy megismerjük egymást az emberekkel, verbális kommunikáció nélkül. Egy-egy mozdulat, a testtartás, a mozgás annyi mindent elárul.

Csendben lázadozom. Aztán lassacskán rájövök, hogy bennem van a baj.

Próbálom figyelni a légzésemet.

Szeretem az itteni étkezéseket. Először is kongatnak, aztán ima. Délben kint eszünk a füvön, a tökéletes kertben, behajlik egy rózsa fölém.

Elhatározom, hogy ide még visszajövök.

Szuper hatha óra délután egy 19 éves tanártól. Nagyon sok korrekciót kapok, figyelek, tanulok.

Az esti vezetett meditáció megint tanulságos.

A reggeli hatha órán mantrákkal együtt napüdvözöltünk.

Délután kicsit kimentünk az asramból, sétálni. A kapun kívül feloldottam a maunát. Nagyon jól esett beszélni. Ez az első csendem, nem is szabad túlerőltetni.

Este házizenekar: hegedű, ének, kongák, csörgők meg még valami furcsa hangszer. Kiderül, hogy harmónika, csak helyi változatban.

Egy kis csavargás napközben. Vásárlás is. Már nem tartom szigorúan a maunát.

Este lejött megint Szvámi Véda Bharati. Nem volt teljesen tiszta amiről mesélt.